1. |
a teljesség felé
03:36
|
|
||
“esküszöm, hogy nem fogok hányni” - mondtam a taxisnak az astorián,
aztán persze, hogy széthánytam mindent, és pénzem se volt egyáltalán
de ez nem csak az én hibám,
nem lehet mindig mindent az én nyakamba varrni
csak egy elrontott éjszaka vége
és úgyse fogok rá emlékezni
úgyhogy szétvertem az öklöm egy trafóház ajtaján
és felszálltam a buszra, ami hazavitt hozzád
egymillió-hétszázezer ember figyeli minden egyes lépésemet,
mégis ez az egyetlen város, ahol viszonylag szabad lehetek,
mert itt csakkor maradok egyedül, ha tényleg egyedül akarok lenni
de próbálj meg olyan helyen élni, ahol csütörtök este nincs semmi
akármilyen meglepő, mégiscsak ezek a legszebb éveink
felkelünk, dolgozunk, berúgunk, lefekszünk, felkelünk megint
farmerdzsekiben járok és próbálok leszokni mindenről
a falnak támaszkodva szívom az utolsó slukkot az utolsó cigimből,
mielőtt elnyomnám a csikket, mint a kisebbrendűségit
fiatal vagyok és fáradt, de legalább értem, hogy miért vagyok még itt
akármilyen meglepő, mégiscsak ezek a legszebb éveink
felkelünk, dolgozunk, berúgunk, lefekszünk, felkelünk megint
annyira utálom, amikor felteszem valamire az életem,
aztán jön valaki és megcsinálja sokkal jobban, csak úgy mellékesen
|
||||
2. |
így kezdem el
01:58
|
|
||
így kezdem el, mindig így kezdem el
nekem nem számít, engem nem érdekel
alsógatyában állok a fürdőszobában,
és várom tovább, amit mindig vártam,
hogy ne kelljen felkelni nyolckor már,
és a vidéki srác majd csodát csinál
de ez nem jó így, mindjárt harminc vagyok,
és még mindig csak számlák és táblázatok,
rövid hétvégék, hosszú hétköznapok,
ez az utolsó évem, hogy megint úgy érzem, hogy
nem történt előrelépés,
de jövőre minden más lesz
így kezdjük el, mindig így kezdjük el
nekünk nem számít, minket nem érdekel
alsógatyában állunk a fürdőszobában,
és várjuk tovább, amit általában,
hogy szeressen mindenki egyformán,
és mehessen berúgni munka után
de ez nem jó így, mindig elfáradunk
és a szombatra ráment a vasárnapunk
idén hányszor kell újra eljátszanunk, hogy
ez az utolsó évünk,
amit megint úgy végzünk,
hogy nem történt előrelépés
de jövőre minden más lesz
|
||||
3. |
|
|||
felkelek, elmegyek boltba
borostás vagyok és sápadt
valaki utánam kiabál:
“bazdmeg a kurva anyádat”
de olyan szépek a fák tavasszal az andrássy úton
és megpróbálok nem gondolni rá,
hogy szűkebbek lettek az utcák
ritkábbnak tűnik a levegő,
és nem ezek lesznek a legszebb éveink
a fejemben gyönyörű dallamok,
amiket nem tudok elénekelni
és mostanában egyre többször
nem is jut eszembe semmi
a nyár utca húsz előtt állva a taximra várok
és megpróbálok nem gondolni rá,
hogy szürkébbek lettek a házak,
vasárnap lejár a bérletem
és nem ezek lesznek a legszebb éveink
de ha minden mindegy, akkor minden olyan szép
a kondenzcsíkos ég
csak az én kedvemért kék
az arcomba húzom a sálam a hajnali ködben
és röhögve nézem, ahogy lassan felkel a nap
mert történhet tőlem bármi,
én akkor is itt fogok állni,
ha nem ezek lesznek a legszebb éveink
|
||||
4. |
egyetleneim
03:33
|
|
||
lemásztam rólad és feküdtünk még egy kicsit, csak úgy meztelenül
rohadt meleg volt a kollégiumban és féltem, hogy előkerül
valamelyik szemét lakótársad
(bár alig ismertem őket)
elmondhatatlanul utáltam magam, és elegem volt belőled
a xanaxos kamaszkorodból és ahogy a hajad hátradobtad
az egy darab történetedből, amit előtted már annyian elmondtak,
mégis mindig visszamentem
és hazudtam miattad otthon
lehet, hogy szerelmes voltam beléd, vagy simán csak nem volt jobb dolgom
aztán évekre eltűntél, külföldön tanultál, csináltál még egy szakot
én meg háromszor költöztem, a végén pont oda, ahol a legjobb barátnőd lakott
így mennek a dolgok mostanában
lehetne jobb is, de ez van
a múltkor köszönés nélkül elmentünk egymás mellett a boltban
egyetleneim
gondoltok-e rám
sötét szobákban,
szállodák teraszán,
tengerpartokon
vagy munka után
egyetleneim
gondoltok-e rám
olyan rohadt könnyen tudunk mindenkit elfelejteni
|
||||
5. |
gubancok
01:46
|
|
||
úgy jutsz eszembe, mint az érzéstelenítésből előszúró fájdalom a fogorvosi székben,
a véres nyál az államon,
a gondolat, hogy égve hagytam a konyhában a villanyt,
a vaku megmaradó fénye, ahogy a szemembe villant
és én nem tudom, hogy hogy vagy képes ennyit elviselni,
mikor általában én sem élvezek magammal élni
persze néha te is visszaélsz a rossz idegzetemmel
mégis évek óta minden reggel együtt ébredünk fel,
és ha munka után elalszom a földalattin este,
mindig rólad álmodom,
és soha nem megyek túl messze sem,
mert minden, ami rossz lehet veled
sokkal rosszabb lenne nélküled
aludtam mindenféle ágyban,
ébredtem idegen szobákban,
idegen konyhákban idegen bögrékből ittam langyos instant kávét,
és lehet, hogy közben végig erre vártam
és ha munka után elalszom a tévé előtt este,
mindig rólad álmodom,
csak soha ne maradj túl messze,
mert olyan régen vagyok már veled,
hogy nem tudom, mi lenne nélküled
|
||||
6. |
csak az a...
02:41
|
|
||
csak az a fojtogató érzés nem ereszt,
hogy már nem akarsz hazamenni azzal, akit szeretsz
de senki mást nem tudnál szeretni
vagy egyszerűen nincs hozzá kedved
elfogynak lassan a helyek,
ahonnan legalább egyvalaki ne lett volna veled
és mindegyik haverod csaja
volt már egy másik haverod csaja
kinézel a villamos ablakán
át a hegyeken, a házakon és a dunán
ebben a magába zárkózó országban
kinél alszol ma este?
csak az a félbehagyott regény vagy lemez,
egyetem, karrier, nem az és nem ez,
amit soha nem fogsz befejezni,
mert egyszerűen nincs hozzá kedved
eszedbe jutnak a helyek,
ahol az öcséddel mindennap hajnalig ültetek
és egymásra úgy következett, hogy
sör
unikum
sör
unikum
és kinézel az irodád ablakán
és az ablakon túl ott a délután
és a délutánon túl az életed
kinél alszol ma este?
csak az a fojtogató érzés nem ereszt
|
||||
7. |
nem múlik el
02:25
|
|
||
nem múlik el
hajnalban egy régi számot hívunk fel
az utcán állunk, iszonyú készen
a homlokunkon friss sebhely
és csak annyit kérünk, hogy
"hallgass meg"
de ő nem hallgat meg
nem múlik el,
a lábunk zsibbad, a szívünk meg túl gyorsan ver
abba kéne hagyni végre
az éjszakai most ment el
nem is jó ez
úristen, hány óra van?
kit érdekel?
minden háttérben táncoló lány,
minden elhagyott, reménytelen, lépcsőházakban rágyújtó srác:
gyerünk tovább!
nem múlik el
balra, ott a lámpák után van egy hely
az ATM-nél meg kell állni
ne túl sokat vegyünk fel
néhány ezrest, ma már harmadszor
amennyi kell
minden háttérben táncoló lány,
minden elhagyott, reménytelen, lépcsőházakban rágyújtó srác:
gyerünk tovább!
nem múlik el
a mélypontjaink legmélyebbik pontja ez
de tartsuk észben, hogy túlélhető
és egyszer úgyis vége lesz
és majd később mondjuk, hogy
"emlékszel?
régi szép idők."
|
||||
8. |
haver
03:03
|
|
||
előszobákban lerúgott tornacipők, házibulik
a lehúzott redőny résein át néztük, hogy hajnalodik
bemindenezve táncoltunk a teraszon fél háromig,
és álltuk a félelem óránként ránk törő hullámait
a vécé hideg csempéjéhez szorítottam a homlokomat
és imádkoztam, hogy örökké tartson ez a pillanat
vagy ha nem is a pillanat, hát akkor legalább a délután
és maradjunk huszonkét évesek egy sarokház teraszán
de hiába vártuk, hogy történjen valami
mindegy, hogy mi, csak legyen már valami
szétszóródtunk szegedre, pécsre,
felszálltunk a hévre vagy egy londoni gépre
vagy otthon maradtunk, a legmesszebb mindenkitől
de évente kétszer még felhívjuk egymást és találkozunk
és próbálunk pont annyit meginni, amennyit régen tudtunk
aztán legkésőbb éjfélkor szédülve, köpködve elindulunk
a házakba, amikben örökre elmúlt a gyerekkorunk
és hiába várjuk, hogy történjen valami
mindegy, hogy mi, csak legyen már valami
visszamegyünk szegedre, pécsre,
felszállunk a hévre vagy egy londoni gépre
vagy otthon maradunk, a legmesszebb mindenkitől
előszobákban lerúgott tornacipők, házibulik,
a lehúzott redőny résein át nézük, hogy hajnalodik
bemindenezve táncoltunk a teraszon fél háromig,
mintha tízezer éve lett volna, és egyre csak távolodik
|
||||
9. |
magánbeszélgetések 2
00:49
|
|
||
10. |
philip morris blue
03:06
|
|
||
emlékszem, a burger king előtt vártalak, a bárányfelhős kiskörúti ég alatt
egyik cigit szívtam a másik után, visszatükröződtem a buszok ablakán
később meg utaztunk a négyeshatoson, neonfények mászkáltak az arcodon, az órámra néztem, hogy eltelik-e életem leghosszabb évtizede
elvirágoztak a dél-alföldi fák, már csak nagyon ritkán gondolok rád
ha alszol, ki kíván jó éjszakát?
egy másik városban ki ölel át?
|
Streaming and Download help
Galaxisok recommends:
If you like Galaxisok, you may also like:
Bandcamp Daily your guide to the world of Bandcamp